Országos Alumíniumipari Múzeum - Székesfehérvár

látnivalók Székesfehérváron

Országos Alumíniumipari Múzeum - Székesfehérvár

A Magyar Alumíniumipari Múzeumot 1971-ben létesítették Székesfehérváron. Eredetileg az alapító Székesfehérvári Könnyűfémmű (KÖFÉM) szélesszalag-hengerművének átadására készített kiállításról volt szó, mely vertikumában mutatta be a magyar alumíniumipart.

align=left A kiállítás iránt oly nagyfokú érdeklődés mutatkozott, hogy a gyár igazgatója Juhász János a KÖFÉM-en belül egy Szervezési Irodát hozott létre. Ennek feladata a Magyar Alumíniumipari Tröszt (MAT, majd HUNGALU) vállalataival együttműködve a hazai alumíniumipar relikviáinak megmentése, megőrzése volt. A jó szervezési munka eredményeként gyorsan gyarapodott elsősorban a tárgyi anyag. A vállalatok vezetői is felismerték azt a lehetőséget, hogy a múltjuk megismerésével gazdagabbá tehetik jelenüket és a jövőt. Az időközben összegyűjtött muzeális emlékek elhelyezéséről is gondoskodni kellett. Egy 1952-ben épített egyemeletes munkásszállót bocsátott a KÖFÉM vezetése a Múzeum rendelkezésére (1974-ben).

align=right Az Alumíniumipari Múzeum elsősorban a magyar alumíniumipar, kisebb részben a nemzetközi alumíniumipari vállalatok tárgyi emlékeit, fotó dokumentumait, műszaki technikatörténeti dokumentumait, kisnyomtatványokat stb. gyűjti. A gyűjteményben olyan eszközök is találhatóak melyek nem alumíniumból készültek, de az anyag vizsgálata során alkalmazták azokat. Ilyenek például a mérőműszerek, az alumínium szakítószilárdságát mérő műszerek, vagy például az iparág vonatkozásában valamilyen jubileumra készített érmék, plakettok, amik anyagai akár bronz vagy réz. Számos olyan tárgy is bekerült a Múzeum gyűjteményébe, melyek jeles ünnepek alkalmával ajándékként került egy-egy igazgató asztalára.

align=left A Múzeum az alumíniummal kapcsolatos művészeti anyagok gyűjtésével és bemutatásával is foglalkozik. Számos alumíniumra festett képet őriznek például az "alumínium művészétől," Drégely Lászlótól, vagy Paizs László alumínium kisplasztikái is találhatóak gyűjteményünkben. Fotógyűjteményük igen jelentős. Az iparág egészét tekintve 147 fotóalbum és vagy 32 ezer pozitív fotó jelenti gyűjteményük magvát, melyeken kívül pozitív diákkal és negatív fotókkal is rendelkeznek.

Cím:
Székesfehérvár, Zombori út 12.
Tel/fax: 06-22- 333-412 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 10.00- 15.00
Előzetes bejelentés alapján eltérő időpontokban is látogatható
Település ismertető
  • Székesfehérvár

    Székesfehérvár Fejér megye megye székhelye, egyben megyei jogú város, az ország kilencedik legnépesebb városa...

Szállások Székesfehérváron



és környékén